Az OECD legutóbbi körképe (Communications Outlook 2011) szerint a mobiltelefonálás magyarországi díjai a most bevezetni szándékozott percadó nélkül is a legdrágábbak a szervezet tagállamainak viszonylatában, írta hétfőn a Népszabadság.
Bár az OECD éves kiadványa a szabályozással nem foglalkozik kiemelten, azt azért megállapítja, hogy a magyar tarifák az elmúlt két évben emelkedtek a csúcsra a középmezőnyből, amiben könnyű felfedezni a szektort (is) sújtó adók hatását.
Nagyjából cikk megjelenésével egy időben mondta a Parlamentben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára a telefonadóval kapcsolatos interpellációk egyikére válaszolva, hogy a magyar a távközlési piacot erős verseny jellemzi... 2002 és 2011 között az egy háztartásra jutó mobiltelefonálási költség bruttó 10 ezer forintról 7600 Ft-ra csökkent.
A 2011 végén megjelent elemzés szerint a 34 vizsgált tagállamon belül nálunk kérnek a legtöbbet a mobilszolgáltatásokért, miközben a 2009-es kiadvány alapján még a középmezőnyhöz tartoztunk, és nagyjából az OECD-átlagnak megfelelő költségszinten telefonálhattunk. Azóta kétszer is nőtt az áfa (ebből a jelentés csak az első, még a Bajnai-csomagban szereplő emelés hatását tartalmazhatja), megjelent a távközlési különadó, és a szolgáltatók egyéb költségei is emelkedtek (például a szintén elvonókúrán lévő önkormányzatok jellemzően magasabb bérleti díjat kérnek a bázisállomásokért).
A legnagyobb tétel azonban kétségkívül a különadó, amelyet a jelek szerint a szolgáltatóknak a kormányzati fogadkozások ellenére sikerült beépíteniük a tarifákba. (Nem teljesen egyértelmű egyébként, hogy a tanulmány mikori adatokkal számol: az illusztrációknál például 2010. augusztusi fogyasztói kosarat említenek, a szövegben viszont 2011-es utalások vannak. Az viszont bizonyos, hogy ha esetleg az anyag nagyrészt még a különadó bevezetése előtti helyzetet tükrözi, akkor a jelenlegi állapot még rosszabb, teszi hozzá a Népszabadság szerzője.)
Az OECD kétféle metodikával állítja össze a rangsort: készül egy lista a nominális, illetve a vásárlóerő-paritáson számolt árak alapján is. A magyarországi mobildíjak a nominálárak szerint az élmezőny vége felé helyezkednek el (ebben az összehasonlításban nagyjából 50 százalékkal fizetünk többet az OECD-átlagnál), a vásárlóerő-paritáson számított díjaink viszont egyértelműen a legmagasabbak a mezőnyben. Az elemzést egyébként többféle felhasználói csomagra is elkészítették a szervezet szakértői – az úgynevezett kisfogyasztói (vagyis a hazai telefonálási szokásokhoz a legközelebb álló) csomag esetében megint csak mi vagyunk a legdrágábbak, de a másik hat csomagot tekintve is mindig az első hatba kerülünk, és az összesített átlagot tekintve is az élen állunk.
A lap megjegyzi, hogy az OECD csomagjai nincsenek teljesen szinkronban a magyar felhasználói gyakorlattal. Míg idehaza egy átlagos előfizető havonta 16 SMS-t küld, addig a kiadvány – az egyes országokban jellemző átlagokat összesítve – havi 100 SMS-sel számol. Mivel a magyar SMS-árak kirívóan a legdrágábbak az OECD-országokon belül, ez az eltérés erősen eltorzítja a végeredményt (az is igaz ugyanakkor, hogy a magyarok SMS-ezési szokásai alacsonyabb üzenetárak esetén valószínűleg jobban hasonlítanának a többi tagállamban tapasztaltakhoz). Mivel a kétforintos új adó ezentúl az SMS-ek díjához is hozzáadódik majd (darabonként), a szöveges üzenetküldés hazai tarifáinak abszolút és relatív drágasága a jövőben méginkább szembetűnővé válik.
A 2011-es Communications Outlook az internettarifákkal is foglalkozik. Ezen a területen az összkép szintén borús, de nem annyira, mint a mobiltelefonálásban. A legalacsonyabb, 2,5 mbps-es sávban a legolcsóbbak közé tartozunk (bár ezt az átviteli kapacitást a legtöbb európai országban már nem tekintik széles sávnak). A 15 mbps alatti kategóriában (amit nálunk a középosztály és az előfizetők 90 százaléka használ –, Európában azonban inkább a belépő szint) átlagosak a magyar árak. Az európai „mainstream” sávban, 15-30 mbps-ig már kifejezetten drágának számítanak a hazai internethozzáférés-szolgáltatások, 45mbps felett viszont megint viszonylag kedvezőek a díjaink. Vagyis csupán a nagyon lassú és a nagyon gyors internetet adják – relatíve – olcsón, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legkevésbé és a leginkább tehetősek is diszkont áron mért szolgáltatást kapnak a pénzükért - fogalmaz a Népszabadság cikke.
