A napokban volt Las Vegasban a PMA@CES fotótechnikai kiállítás, ahol – a számtalan újdonság mellett – megjelent egy újabb fényképezőgép-kategória: az okos-fényképezőgép. Ez jó apropó arra, hogy áttekintsük a fényképezőgép típusok zavarba ejtő választékát.
A kategóriák megértéséhez nézzük végig először a fényképezőgépek legfontosabb tulajdonságait és alkatrészeit.
- Az érzékelő (szenzor) ugyanarra szolgál a digitális fényképezőgépeknél, mint régen a film fényérzékeny rétege: a külső fény hatására ezen jön létre a „negatív”. A filmnél ehhez kémiai reakciók kellettek, a digitális kamerák képpontonként elektronikus jeleket állítanak elő.
Az érzékelők legismertebb jellemzője a megapixelben megadott felbontásuk, azaz hogy hány pontra bontják a képet. Mostanra lassan eljutunk oda, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni: egy 5 megapixeles képből tökéletes A/4- méretű nyomatot lehet készíteni. A félprofi kamerák is megállnak 16-18 megapixelnél, hiszen ez már egy utcai óriásplakáthoz is elegendő felbontás.
Fontosabb tényező lett a szenzor érzékenysége. Ez különösen rossz fényviszonyok között érdekes: mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor a képzaj miatt szinte élvezhetetlenné válik a fotó.
Ökölszabályként elmondhatjuk, hogy minél nagyobb méretű az érzékelő, annál precízebben tudja visszaadni a képet. Ebben óriási különbségek vannak: mint egy telefonban félkörömnyi szenzort találunk, addig egy félprofi gépben egy hagyományos filmkockányit (Full Frame – FF). - Az optika (objektív) gyűjti össze a fényt, és vetíti a képet a filmre/érzékelőre. Az objektív legfontosabb jellemzői a fókusztávolság (ettől függ a nagyítása) és a fényereje (ettől függ, hogy mennyire sötétben lehet fényképezni). E két paraméter határozza meg a kép mélységélességét is (azaz pl. azt, hogy egy élesre állított arc mögött el lehet-e mosni a hátteret.)
A képalkotás minősége, az objektív „rajzolata” is fontos. Egy egyszerű műanyag lencse persze torzít, sőt, a színeket is megváltoztatja. Ezért készülnek teleszkóp-méretű, többkilós, tucatnyi lencse-tagból álló optikák, amiért az ínyenc (és kőgazdag) fotósok többszáz-ezer forintot hajlandóak fizetni.
Az objektíveket kialakítás szerint is érdemes csoportosítani: léteznek fix és változtatható fókusztávolságú (zoom-os) kivitelek. A zoom-átfogás (pl 12x) azt jelenti, hogy a beállítható legnagyobb fókusztávolság hányszorosa a legkisebbnek. A nagyobb zoom-átfogás nagyobb kényelmet, de tipikusan alacsonyabb képminőséget jelent.
Léteznek beépített és cserélhető objektíves fényképezőgépek. Ez utóbbiaknál a felhasználó mindig az adott képhez leginkább megfelelő optikát használhatja: teleobjektívet paparazzi-fotókhoz, nagylátószöget tájképhez vagy épp makrót, ha bogarakat akar fényképezni. - A kezelőszervek segítségével lehet beállítani a fényképezőgépet. A gépek egyre jobban automatizálták: beállítják az élességet, a fénymennyiséget, a színhőmérsékletet, újabban megvárják a mosolyt a modell arcán. Az új modellek egyre okosabban találják ki a gondolatunkat, de a profik azért szeretik, ha mindenben felülvezérelhetik az automatikát. Ehhez a legegyszerűbb gépeken egy-két gomb van, vagy épp az érintőképernyőn előhívható menüben lehet mindent beállítani. Ez elég időigényes tevékenység, ezért a profi gépek tele vannak mindenféle tárcsákkal és kapcsolókkal. Így a szakértő fotós pillanatok tört része alatt átállítja a gépét anélkül, hogy a szemét levenné a fotója tárgyáról.
- A „kijelzőn” (keresőn) tudjuk beállítani azt, hogy mit is akarunk megjeleníteni. A hagyományos módszer, hogy a gépen elhelyezett kis lyukba nézünk bele, és ezen át láthatjuk a képet. Ez a kép kétféleképpen jöhet létre: egy független, egyszerű optikai rendszeren keresztül, vagy egy tükörrendszerrel segítségével az objektíven keresztül. Ebben az esetben pont azt látjuk, ami majd a negatívra kerül. A digitális gépeken a leggyakoribb megoldás az, hogy egy LCD képernyőn állíthatjuk be a képet; de létezik egy kombinált megoldás, az EVF: a „lyukban” egy kis LCD képét nézzük.
Mielőtt lebecsülnénk a hagyományos módszereket, érdemes belegondolnunk, hogy a profi gépeknél még mindig azokat használják. A „lyuk”, azaz a kereső biztosítja, hogy a fotó tárgyára koncentráljunk, és a külső fény kizárásával vakító napfényben vagy épp csont-sötétben is tökéletesen lássuk a témát. A másik érv, hogy hiába javultak hatalmasat az LCD-k, az optikai kereső képének tisztaságát, élességét még csak megközelíteni sem tudják. - A képfeldolgozó processzor és szoftver alakítja az érzékelőn keletkezett nyers (RAW) képet, a digitális negatívot használható, más eszközökön is élvezhető digitális file-lá, (pl JPEG-gé). Az átalakítás közben kisebb-nagyobb manipulációk történhetnek, pl. készíthetünk fekete-fehér vagy szépia tónusú képeket. A trend az, hogy ezek a processzorok egyre okosabbak, egyre többet javítanak a képeken (pl. a rázkódásmentesítés és a zajszűrés is az ő feladatuk), és egyre több funkciót kapnak pl. a képszerkesztés területén.
- A gép mérete is szempont. Hiába van valakinek a legprofibb gépe 100 objektívvel, ha az állandóan otthon, a szekrényben hever, mert a tulajdonos nem hajlandó magával cipelni a túráira. A gépkategória választásánál erre mindenképp érdemes gondolni.
Ezek után a fényképezőgép-kategóriák bemutatását kezdjük a hagyományosakkal:
- Mobiltelefonokba épített kamerák. Itt a legfontosabb előny az, hogy mindig kéznél vannak; viszont a méretkorlátok miatt fotózási szempontból a „még éppen elfogadható” szinten célozták meg. Egyszerű, fix fókuszú objektív; icipici érzékelő; a telefon kijelzője mint kereső és kezelőfelület – sokat ne várjunk. Optimális fényviszonyok között dokumentálhatjuk, hogy hol jártunk, de művészi fotókra ne számítsunk.
- A kompakt kamerákat fényképezőgépnek tervezték, és – mint a nevük is mutatja – ezek pici, zsebben elférő modellek. A telefonokhoz képest komoly zoom-objektívjük van, kicsit nagyobb érzékelőjük, amivel már jobb minőségű felvételekhez jutunk. A gépek jellegét jól mutatja angol elnevezésük: „point-and-shoot”, célozz-és-lőj. Azoknak készült, akik meg akarják örökíteni utazásaikat, bulizásukat, családi eseményeiket, de nem a fényképezés művészetébe nem akarják beleártani magukat.
- A következő kategória a bridge-gépeké. Ez a kategória – ahogy a neve is mutatja – átmenetet képez az amatőr és professzionális gépek között. A kompaktoknál nagyobb méretű, fényképezőgép-alakú fényképezőgépekről van szó, még nagyobb érzékelővel, még komolyabb optikával és kezelőszervekkel felszerelve. Nagyon sokra képesek, de az alapkiépítéshez képest nem bővíthetőek, nem változtathatóak. (képünkön egy tipikus bridge-kamera a Panasonictól)
- Az amatőrök által elérhető gépek csúcsát a DSLR-ek, azaz a digitális tükörreflexes gépek jelentik. (Megjegyezzük, hogy ez önmagában is nagyon széles kategória, egy-egy gyártó modellválasztéka a 100 000 Ft-ostól a 2 milliós gépig terjed.) A DSLR-ek valójában nem is egyetlen fényképezőgépet jelentenek, hanem egy rendszert, ahol a fényképész egy fényképezőgép-vázon több objektívet is cserélget. Az objektíveket 10-20-30 évig használják, így azok idővel sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint a váz, amiből pár évente újat vesznek a régi elavult helyett. Egy igazi fotó-amatőr számára egy DSLR-rendszer valódi pénznyelő: a különböző kiegészítőkre könnyedén el tud költeni több millió forintot is – már akinek van erre pénze. Az áraknak megfelelően ebben a kategóriában már nem kell minőségi kompromisszumokat kötni. Ezek a gépek produkálják a legjobb képminőséget, nyújtják a legjobb kezelhetőséget. A kategória a nevét a kereső felépítéséről kapta: itt használják azt a bonyolult, de kiváló minőségű keresőképet nyújtó tükörrendszert, amiről már írtunk. A költségek mellett még egy negatívumot érdemes megemlíteni: egy jól megrakott DSLR fotóstáska biztos megvan 3-4 kilós…
Érdemes még megemlíteni, hogy ebben a kategóriában nem a fényképezőgépekbe építik be a képfeldolgozó logikát. Helyette inkább a RAW képeket mentik el a fényképezőgépen, amit aztán speciális szoftverrel a számítógépen szerkesztenek tovább.
A hagyományos kategóriák mellett az utóbbi években újak jelentek meg, amik lassan visszaszorítják, és idővel bizonyára le is váltják a régieket.
- Okostelefonokba épített kamerák. Képminőség szempontjából semmivel sem jobbak, mint a telefonba építettek; de az okostelefonok számítási, megjelenítési és kommunikációs képességei új távlatokat nyitnak a kezelés és képfeldolgozás terén. Egy okostelefonon készült felvételt effektezhetünk, vághatunk, torzíthatunk, feliratozhatunk. Manapság már nem ritka, hogy a kép készítésének GPS koordinátáit is rögzítik, a képet pedig azonnal el is küldhetjük e-mailben vagy feltölthetjük a Facebook-ra.
- Okos-fényképezőgépek – ahogy a cikk elején utaltunk rá, ez egy egészen friss kategória. Nem kell nagy jósnak lenni, hogy kijelentsük: telefonjaink után rövid időn belül hagyományos kompakt fényképezőgépeink is megokosodnak, hátlapjukat nagy érintőképernyők foglalják el, belsejükbe meg Android vagy valamelyik hasonló mobil-telefon operációs rendszer költözik. (képünkön az új Polariod SC1630)
- MILC – Ez a kategória két-három éve került a piacra, egyelőre a bridge-gépek konkurenseként, de egyre inkább a DSLR-piacot támadva. A koncepció az, hogy a DSLR gépek minden jó tulajdonságát megtartják (így a nagy érzékelőt, a kezelőgombokat, a cserélhető objektíveket), de a drága, sérülékeny, nehéz és nagy helyet foglaló tükörrendszert elektronikus keresőre cserélik. Ez ma még egyértelmű kompromisszum a fényképezőgép kezelésében, viszont a végső kép minőségét nem érinti; a gépet pedig kisebbé, könnyebbé, olcsóbbá, hordozhatóbbá teszi. Itt is nyilvánvaló, hogy az elektronikus keresők minőségének további javulásával egyre több fotós hajlik majd erre a kompromisszumra. (képünkön egy MILC gép látható a hasonló teljesítményű DSLR mellett)
