A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvános konzultációt tart a hálózatsemlegesség (net-neutrality) aktuális kérdéseiről. Ez önmagában persze nem egy megrázó erejű hír, de ha úgy fogalmazzuk, hogy a hálózatsemlegesség például olyan kérdéseket vet fel, mint például azt, hogy egy szolgáltató megteheti-e azt, hogy hálózatán korlátozza a VoIP forgalmat, magyarán letiltja például skype-ot, akkor már sokkal érdekesebb lehet a téma – különösen a telefonadó tükrében.

A hálózatsemlegesség persze ennél, és az alábbiakban taglaltaknál is jóval összetettebb, de az átlagos felhasználó (én, te, mi, ti ők), általában ezen, vagy ehhez hasonló pontokon találkozunk vele először. Most is vannak a piacon olyan okostelefon használatra optimalizált csomagok, amelyek legalábbis elvileg tiltják a VoIP-ot (Voice over Internet Protokol), azaz nem engedik az olyan alkalmazások, mint a Skype, a Viber, a WhatsApp és testvéreik használatát. 

A net-neurtality kérdésével már huzamos ideje foglalkoznak a szakértők és a kérdés az utóbbi időben egyre nagyobb közérdeklődésre tart számot. A hálózatsemlegesség elkötelezett szószólói azt akarják, hogy az információ továbbításának, átadásának a módja legyen független az információ jellegétől, a felhasznált technológiától és alkalmazástól is. Magyarán, ne szóljon bele a szolgáltató abba, hogy a hálózatán (pl internet) én hogyan, mi módon kommunikálok.

Persze itt jön be a probléma… szegény szolgáltató, a különadó és egyebek árnyékában jól kifejleszti  mobilnet hálózatát, mi ügyfelek meg arra akarjuk használni, hogy inkább azon beszéljünk, s ne a szolgáltató számára hagyományos módon bevételt generáló hangcsatornákon át.

A történet másik olvasata: x cég fejleszt, beruház,; y cég ingyenes szolgáltatása pedig az ő hálózatán generál hatalmas adatforgalmat neki, (azaz x-nek), míg a  bevétel teljes egészében y-nál jelentkezik.

Szóval a kérdés eléggé összetett, sok oldalról megközelíthető.

Hálózatsemlegességi kérdések garmadáját vetheti fel, hogy egyre népszerűbbek az internetes rádiók, tévék, zenemegosztók és egyebek. Ennek hatására a szolgáltatónál nő a forgalom, ugyanakkor ezek a szolgáltatások egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a hagyományos média „gyáraknak” is, akik szintén nem mindig örülnek ennek a tendenciának.

Dél-Koreában a hírek szerint azt történt, a legnagyobb internet szolgáltató, egyszer egy szép napon úgy döntött, korlátozni fogja a „Smart TV-k” internet hozzáférését, ill. a „smart” honlap elérését. Szerinte ugyanis az internet képes TV-k lassítják az internetet – így szerinte tulajdonképpen a többi ügyfél érdekét védte meg. A történetből vita lett, majd megszűnt a korlátozás.

Képzeljünk egy olyan szolgáltatót, amelyiknek van mobilja, internetje, netán média tartalmat is előállít és esetleg tévés csatorna formájában is értékesíti azt. Jó neki, ha a mobil-, vagy hálózatos internet szolgáltatásán más médiatartalmakat nézünk, hallgatunk? Elvileg nem… Azt szeretné, hogy az övét nézzük? Alighanem igen… De megteheti azt, hogy az ő tartalmához hasonló más tartalmak elérését korlátozza? Reméljük nem…. Volt már ilyen?

Ahogy egyre több például multimédiás alkalmazást veszünk igénybe, úgy nő a hálózatokon átvitt adatmennyiség nagysága és így a forgalmi torlódások (adat dugók) kialakulásának a veszélye is. Hogy ez ne legyen, a szolgáltatók nagyon helyesen már jó ideje elkezdték menedzselni a forgalmat. Ennek a célja a túlterhelések csökkentése (ez jó), a szűkös erőforrások igazságos megosztása a felhasználók között (ez is jó), és persze az sem kizárt, hogy e technikák révén egyes alkalmazások „hátrasorolódnak”, praktikusan blokkolásra kerülnek – elsősorban a szolgáltatók üzleti érdekeinek védelmében. (Ez nem jó.)

Az átlagos fogyasztó a forgalommenedzsment jelenségével jó esetben egyáltalán nem találkozik - minden működik, ahogy kell, szépen gyorsan.

Mi ezt a háttér munkát akkor vehetjük észre, ha valami mégsem egészen gömbölyű.

A fogyasztó előfizet valamire, boldog, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy na, ezen a szolgáltatáson azt a dolgot - ami ő szeretett volna - nem lehet igénybe venni. Ez nem jó. Ha már a „boltban” kiderül, az a jobbik eset, akkor ugyanis még el lehet dönteni, megvesszük, vagy nem?

Ezért „célszerű” ha a szolgáltatás tájékoztató anyagaiban, netán reklámjaiban is feltűnik, hogy az a termék/szolgáltatás erre, meg arra jó, de amarra nem. Ha ez így van, akkor a szolgáltató legalább előre tájékoztatott. Ha nem, akkor az már tényleg aggályos, hiszen akkor megvettünk valamit, ami esetleg ugyan sok mindenre használható, de talán pont arra, amire akartuk, nem.

Ez utóbbi viselkedés már azért is problémás (lenne, ha lenne ilyen), mert a jelenleg hatályos hírközlési törvény (Eht) szerint is biztosítani kell az átláthatóságot, azaz a szolgáltatónak szolgáltatás jellegétől függetlenül fel kell tüntetnie az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSzF) s szolgáltatás tartalmát, minőségét és a szolgáltatások szünetelésére és korlátozására vonatkozó kitételeket. Ráadásul a hatóság még azt előírhatja, hogy a szolgáltatók összehasonlításra alkalmas módon szolgáltassanak adatokat – például az elérhetőségről, minőségi paraméterekről, vagy az árakról - a hatóságnak, illetve azt is, hogy ezen adatokat tegyék közzé.

Hogy a hatósági meghallgatás, majd azt követő folyamat hová vezet, ma még nem lehet előre látni, de akár az is bekövetkezhet, hogy idővel például a mobilok nem tilthatják majd hálózatukban a VoIP szolgáltatásokat.

Annyi bizonyos, a net-neutrality kérdéseit eddig külön jogszabályban csak Chilében és Hollandiában rögzítették. Az Európai Bizottság a jelenleg is zajló előkészítések nyomán várhatóan 2013-ban hozza nyilvánosságra a hálózatsemlegességgel kapcsolatos álláspontját. Addig az EU-ban az általános gyakorlat, hogy a tagállamok maguk próbálják kezelni a hálózatsemlegességgel kapcsolatos kérdéseket.