A Telefonközpont első igazi telefontesztjén mindjárt egy nagyágyút próbálhattunk ki, a Samsung Galaxy S III-at. A boltokban pár hete elérhető telefon alighanem az utóbbi idők legjobban várt készüléke volt és jó eséllyel az idei év egyik sláger terméke lesz. Az elvárások és a mérce is magasan, a helyzetet bonyolítja, hogy a csúcsok csúcsát a meglévő Galaxy S-hez hasonlítjuk.
A kistesó (vagy inkább nagypapa?) lassan két éves és meglehetősen ütött, kopott is már. Ez mondjuk nem túl örömteli, pedig igyekeztem tőlem telhetően megvédeni, fólia, hátsó burkolat, ritka elejtések és így tovább. De így is. Kopik a fémnek látszó burkolat, s nyilván nem csak az enyém, hanem többségében azoké is, akik hozzám hasonlóan 2,5-1,5 évvel ezelőtt vették az első igazi okostelefonjukat.
Okostelefont a legtöbben alighanem hűségnyilatkozattal szereznek, szereztek be - ez pedig azt eredményezi, általában 2 évig kell őket használni. Az okosok elterjedését figyelve, mindez nagyjából azzal jár, mostanában voltak/vannak/lesznek lejáróban a vételkor kötött hűségszerződések.
Sokan talán éppen mostanában is az élet azon nagy kérdésén töprengenek, „cseréljem le a telefont, vagy ne?”
Az idei évben az év telefonjának számító Galaxy S II – a köztes modell – persze még mindig keményen állja a sarat, ma is 100 ezer forint felett van az ára (szolgáltató független boltokban), a tudása pedig még most is igen meggyőző – így akár jó alternatíva lehet még mindig, de persze, már van újabb.
Ha telefonvétel mindig tisztán racionális döntés eredménye lenne, akkor a választás elsődleges szempontjai nyilván a „mibe kerül?”, mire kell?” „mit tud?” kérdések körül koncentrálódnának.
Ha ez így lenne, ma is mindenki kettes Golffal járna, ami 1 millió kilométert képes megtenni, és tökéletesen elmegy A pontból B-be, mondta egy autókereskedéssel foglalkozó barátom… de ma már kevesen járnak kettes Golffal. Ő sem, igaz, okostelefont sem használ. Ő tudja...
Amikor új telefont (autót) veszünk, a racionális szempontokon túl más tényezők is alaposan befolyásolják döntésünket, pedig tulajdonképpen használati tárgyakról van szó, néha elejtjük őket, megkarcoljuk, s egész nap magunkkal hurcoljuk (illetve az autó az minket hurcol magával), este az éjjeliszekrényre tesszük, s sokan a lakás legkisebb helyiségébe sem mennek ki a nélküle. Persze nem mindegy hogy néz ki, mennyire kényelmes és így tovább, egészen odáig, mibe szeretünk bele… Ha a nekem ez kell érzés megérkezik, akkor vége, előbb utóbb meg fogjuk venni. Szerencsés esetben persze, ha ki is tudjuk fizetni.
Bentley kevesebbeknek jön össze, pláne ha nem fociznak a Manchester Unitedben, a telefonnál azonban kicsit más a helyzet. Itt a szolgáltatói készülék ártámogatásokkal (vevőösztönzés ez is, persze), hűségidő fejében már a legdrágább telefonokat is be lehet szerezni megfelelő ütemérzékkel egészen jó áron. Persze nem olcsón, s nem biztos, hogy egy új telefont feltétlenül a bejelentés hetében kell megvenni.
Samsung Galaxy S III a HTC One X képernyőképén, via Flippboard
Egy biztos – már a teszt előtt is – bárkinek, akinek most, mostanában kell eldöntenie, milyen telefont vegyen, figyelembe kell vennie, hogy itt a Galaxy S III, az új etalon. Sokak szerint ebbe az etalon körbe tartozik a HTC One X is.
A HTC-ről majd később, főszereplőnk épp 15:45-öt mutat.
Az első tapasztalatok:
A dobozból kivéve:
- Nekem tetszik. A sokak által bírált Samsung-kék színben is. Kellemes, visszafogott, elegáns, cseppet sem hivalkodó, vagy feltűnő. A felhasznált anyagok minősége pedig majd hosszabb használat után, a karcok, kopások létének, vagy nem létének fényében derülhet ki. (Sokan ugyanakkor azt mondják, a kivitel túl olcsónak tűnik a tartalomhoz képest – de a tetszés szubjektív, akinek nem jön be a fehér, vagy kék telefon, nyilván nem veszi meg.)
- Fizikailag is nagyobb az elődöknél, s főleg jóval nagyobbnak látszik. Nagyjából kezelhető egy kézzel és továbbra is zsebre lehet tenni. (Persze csak óvatosan, ha lehet nem a kulcscsomó mellé,viszont ing zsebből könnyen kieshet, farzsebben meg ugye rá lehet ülni.)
méret (mm) | tömeg (gramm) | ||
Samsung Galaxy S | 122,4 x 64,2 x 9,9 | 119 | |
Samsung Galaxy SII | 125,3 x 66,1 x 8,49 | 116 | |
Samsung Galaxy SIII | 136,6 x 70,6 x 8,6 | 133 |
-
- A tudás és a méret növekedése arányos, vagy talán inkább a tudás javára tolódik el.
- A 4,8’inches (12,1 cm-es super AMOLED HD) kijelzőnek pedig kell a hely, le mégsem folyhat a telefonról
- Egy női megjegyzés: Hű de szép – és milyen baromi nagy…
- A spórolós Samsung az első S-hez (S egyhez) nagyon rövid töltőkábelt adott, viszont volt külön hálózati és USB-s töltő is. Most a zsinór talán kicsit hosszabb, viszont csak egy van belőle, az integráltan USB-s és/vagy hálózati. Másképpen egy USB kábel és egy töltőfej, amit a nagyobbik USB-re lehet csatlakoztatni.
- Töltés kapcsán érdemes megjegyezni (talán), hogy a mikro USB itt a telefon alján van (míg az S I-nél felül volt), így pl. egy autóstartóban rövidebb töltőkábel kell és a zsinór sem lóg keresztül a képernyőn. (Ezt az innovációt egyébként már a Galaxy SII-be is sikerült beépíteni.)
- Az alapcsomagban van egy headset is.
- A hagyományos méretű SIM-kártya helyett ez a kisebb mikro-SIM-mel működik, a kártyát tehát a szolgáltatóval le kell cseréltetni Galaxy S III vételekor.
Bekapcsolás után
- Sokkal gyorsabban áll fel, mint a „nagypapa”.
- A képernyő képe már az első pillantáskor is brutális. Vagyis nagyon jó, éles, szép, telített.
- Kicsit aggasztó – a Galaxy S - nálam sajnos gyakran jelentkező - lefagyásai miatti rendszeres kikapcs-bekapcs tükrében -, hogy az S III menüjében a kikapcsolás mellett az újraindítás is szerepel. Remélhetően valamilyen más ok miatt került oda.
- A mellékelt tájékoztató füzet szűkös, viszont a készüléken (3G-n, WiFi-n) elérhető, nagyon jól strukturált használati utasítás segít a problémák kezelésében, így tulajdonképpen egy nagyobb könyv mellécsomagolása feleslegesnek is tűnt volna. (Nem úgy, mint a szintén éppen kipróbálás alatt álló, időseknek, látás, hallás problémákkal küzdőknek szánt Doro mobil esetében)
- Szintén praktikus, hogy sok helyen magából a menüből is elérhető egy rövid leírás arról, hogy vajon mit is jelent, amit épp be lehet állítani.
-
- Pl. Mozgás menüpont „nagyítás megdöntéssel” opciója. „Tartsa két ujját a képernyőn, majd döntse az eszközt előre vagy hátra a képernyő nagyításához, vagy kicsinyítéséhez”. Még próba lehetőség is van a menüben, s működik is. Persze a döntés hatására a képernyő nem, csak a kép lesz nagyobb, vagy kisebb, de legalább érthető mi is ez a funkció.Ez a demó funkció nagyon hasznos, hiszen segítségével igen könnyen megismerhető a telefon, s kihasználhatóak – igény esetén – a meglehetősen számos funkciók is. Ez mindenképpen megér egy erőteljes jó pontot.
A SIM kisebb, az aksi nagyobb lett, méretre és kapacitásra is. Erre szükség is van, hiszen mint tudjuk a sima Galaxy S akkumulátorával nem igazán lehetett a töltéssel egyetlen napot sem kihagyni, de a jelek szerint nincs ez igazán másképp itt sem.
Hétfőn itthon állítgattam, nézegettem, próbálgattam, majd hurcoltam magammal, nyomogattam WiFin és 3G-n; általa felvett videót és képeket nézegettem (mutogattam) rajta – estére az aksi 39%-on volt. Ez akár jó érték is lehetne – hiszen szinte mindenre használtam, leszámítva a „telefon funkciót” -, de a másnapnak ezzel már nem vágnék neki.
- A képernyő feloldásakor a fodrozódó víz elbűvölő. Tényleg.
-
- köszönhető mindez a HD felbontású „képernyőnek”, miáltal a képek, videók, vagy egyáltalán bármi elképesztően élesen, szépen jelenik meg a Galaxy S III-on....
- ...még erős napfényben is. (Ez egy újabb hatalmas jó pont, piros bumedli!)
- Sokkal jobb és nagyobb felbontású képeket készít és (és ahogy a Galaxy SII-n is), van mobilfény (vagyis vaku-szerűség), azaz este sem reménytelen a fényképezés. (Az mondjuk nekem eléggé érthetetlen, miért nem volt ilyen fény a Galaxy S I-en.)
- Szakértők szerint a fénykép-minőség nem sokban különbözik az S III és az S II esetében, ugyanakkor a fotózáskor nem csupán az automata gombot nyomogatók meglehetősen széles skálán állíthatják be mit és hogyan akarnak.
- Kényelmesebbek számára ott a sorozatfelvétel funkció, amikor a kamera automatikusan 8 sorozatfelvételt készít, és ezek közül a telefon maga ki is választja a legjobban sikerült képet.
- A videó felvétel viszont HD és elég jónak mondható…
-
Illusztráció a címadó Varangy, menni úszni....
Testre szabás
- Maga a telefon – a demóknak is köszönhetően – elképesztően testre szabható, még olyan apróságokat is el lehet érni (különösebben mélyreható bányászati tevékenység nélkül), mint például, hogy egy bejövő híváshoz milyen rezgés csatlakozzon.
- Szintén igen tágas a mozgatással elérhető opciók (funkciók) tárháza is. Amennyiben úgy akarjuk, akkor:
- Bejövő SMS esetén a telefont az archoz emelve rögtön hívhatjuk is az SMS küldőjét.
- Egy hosszú listában kutatva (emailek, címlista, egyebek) két pici ütés S III tetejére, vagy aljára – és máris a lista elején vagyunk.
- A leírás szerint a tetejét kell ütögetni, én kipróbáltam alul, úgy is működött. Igaz, talán logikusabb lett volna, ha akkor a lista végére ugrik – de lehet hogy rosszul kocogtattam.
- Ahogy sok más telefonnál, itt is el lehet némítani a telefont „képernyővel lefelé fordítva letevéssel”. Veszély: ez a letevési mód az ébresztést is elnémítja.
- A lefelé fordítva letett készüléket felemelve bekapcsolhat a kijelző, és ha volt, megmutatja milyen hívásokat nem fogadtunk, vagy hány SMS-t kaptunk.
- A kezdőlapon alul (a gyors elérési panelben) található fő funkciók is lecserélhetőek, így a telefonadó hatására akár egy mozdulattal lehet a „telefonálást” alapból „skype-olásra” cserélni.
- Kibővült a felső, lehúzható sor (értesítések panel) tartalma is, a GPS, WiFi, hang, képernyő elforgatás mellé számos új elem került be, mint pl. az energiatakarékos üzemmód, vagy a szinkronizálás állapot jelzője – ezzel sok korábban használt widget vált feleslegessé
- Ugyanakkor a Galaxy S III-on elég sok előre telepített widget is van, némelyik picurit értelmetlennek tűnik (ez is szubjektív), de például a hátsó segédfényt zseblámpaként bekapcsoló igen hasznos – persze tény, ilyen funkcióval már talán 10 éve is rendelkeztek egyes telefonok.
- A Samsung saját widgetjei, alkalmazásai „S valami” névre hallgatnak. Az „S jegyzettel” nem sikerült megbarátkoznom, az „S tervező”, vagyis a naptár viszont kb mindazt tudja, amit a korábban pénzért megvett „Business Calendar”. Ez nagyon jó.
Specialitások – vevőcsalogató funkciók
A Galaxy S III számos eddig nem, vagy csak nagyon nehezen elérhető szolgáltatást kínál az egyszerű júzernek. Ezek a specialitások azonban nem mindig működnek, s erről nem feltétlenül a telefon tehet, van, ahol hiányzik még a honosítás, a megfelelő eszköz, vagy csak én nem jöttem rá, hogyan is.
- Az alap-, indulócsomagban nem szerepel a feláras vezeték nélküli töltő (pedig arra kíváncsi lettem volna).
- Az egyik új szolgáltatás szerint (ha aktiváljuk) a felénk néző kamera figyeli, hogy nézzük-e a telefont (pl. olvasunk-e rajta valamit), s ha úgy tapasztalja, hogy igen, akkor nem sötétedik el a képernyő, a legtakarékosabb üzemmódban sem. Ez jó, már ha működik is.
- A hírek arról szóltak, nem annyira. Nálam többnyire igen, de szerencse, hogy a mobilt többnyire szemüveg nélkül szoktam nézni, mert ha felvettem az okulárét, hiába bámultam mereven, akkor is kikapcsolt, hiába villogott a kis „szem-ikon”.
- A korlátozott funkciók közé tartozik az egyelőre csupán 6 országban működő film- és zenebolt, illetve a szintén nem általánosan elérhető e-egészségügyi alkalmazás, ami ha működne nálunk is, akkor bluetooth-szal a mobilra kötött vérnyomás- és vércukor-mérő eszközök adatait dolgozná fel.
- A kissé az Apple Siri-re vajazó intelligens hangfelismerő modul (S Voice) működik, de mivel a magyar egyelőre nem tartozik a 8 kiválasztott nyelv közé, külföldiül kell a telefonnal kommunikálni. Ez pedig kiejtés és kedvfüggő – vagy megérti a telefon amit mondunk, kérdezünk, vagy nem.
- Én odáig jutottam, hogy az alapesetben használatos (de át is állítható) “Hi Galaxy” üdvözlésem bekapcsolja az alkalmazást, a klasszikus “Do I need an umbrella today?” kérdésre pedig még nekem is szakszerű választ adott: megjelenítette az időjárás képet, jelezve, hogy 29 fok van és süt a nap.
- Próbálkoztam más kérdéssel is, de igazából nem sok sikerre. persze lehet, hogy a hiba bennem keresendő. A dolog egyébként úgy működik (amikor működik), hogy mondunk valamit a telefonnak, az „elmegy” egy szerverre és a szerver, ha sikerül neki, kis idő elteltével kiírja mit hallott, és küldi a választ is.
- Elvileg a hangutasítással tennivalókat, találkozókat rögzíteni, hívást és alkalmazásokat is el lehet indítani… már ha jó a kiejtésünk és szeretünk egy olyan tárggyal beszélgetni, ami néha felesel is. Így elsőre nekem ehhez sok kedvem nincs, de a kiejtést gyakorolni talán nem is rossz, a németül, franciául, olaszul és koreaiul, illetve angolul (brit, amerikai, spanyol, illetve latin-amerikai akcentusokat is ismeri) tanulóknak, tudóknak.
- Én odáig jutottam, hogy az alapesetben használatos (de át is állítható) “Hi Galaxy” üdvözlésem bekapcsolja az alkalmazást, a klasszikus “Do I need an umbrella today?” kérdésre pedig még nekem is szakszerű választ adott: megjelenítette az időjárás képet, jelezve, hogy 29 fok van és süt a nap.
- A telefon „természetesen” NFC-képes, s mivel a Samsung az egyik élharcosa az NFC technológia elterjesztésének (lásd, otthoni használat), az újdonságok iránt fogékonyak számára ez szintén egy nagyon erős érv a Galaxy S III mellett.
- De mi is az az NFC?
- Ahogy a Wikipedián olvasható: NFC (Near field communication), rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény okostelefonok és hasonló (általában mobil eszközök) között, egymáshoz érintéssel vagy egymáshoz nagyon közel helyezéssel (maximum pár centiméter) létrejövő rádiós kommunikációra. Alkalmazási területe a kommunikációs kapcsolatok létrehozásához szükséges adatcsere (például bonyolultabb, magasabb szintű kapcsolatok, WiFi, Bluetooth, beállítási adatai) gyorsítása, valamint az eszközök közötti azonosítási folyamat (pl. mobiltelefon - headset) gyorsítása, elvégzése.
- És mire is jó ez?
- De mi is az az NFC?
Maradva a benyomásoknál
Elképesztően gyors, minden pikk, pakk működik, az új alkalmazások elindításánál, váltásánál, a lapozáskor, képnézegetésnél gyakorlatilag nincs várakozási idő, így nagyon komoly az „élvezeti érték”, amit a képernyő kvalitásai csak tovább fokoznak.
Szokásaimmal ellentétben kipróbáltam egy játékot is, az egyik ingyenes motoros cuccot, hasítottam az autóúton, jobbra, balra döntve a telefont és a mocit – egészen addig, amíg jól láthatóan és meglehetősen életszerűen fel nem kenődtem egy (nagyon agresszívan sávot váltó) kamion hátuljára. Ez nem esett jól, de ezzel a telefonnal lehet, hogy néha még én is játszanék egy kicsit, ha másért nem, hát legalább az élmény kedvéért.
Persze az ilyen játékok esetén az aksi jól láthatóan a „gyors-merülés” üzemmódra vált, így gyorsan kiderült az is, hogy például a foci EB-t 3Gn nézni nem egy akkumulátor kímélő projekt.
A telefon mérete – ahogy már említődött - elég nagy, de ha kisebb lenne nem is férhetne el rajta a 4,8 hüvelykes kijelző (ekkora „arca” van a másik mai csúcstelefonnak, a HTC One X-nek is). A nagyság ellenére nekem ment az egy kezes SMS írás, pedig nincs igazán lapát kezem, egy vízilabdát például egy kézzel nem igen tudok szabályosan felvenni a vízről – de kétségtelen, hogy az enyémnél is kisebb kézzel ez már nem lehet egyszerű feladat.
Kissé tartottam ettől a méretproblémától, mert az érintőképernyős telefonok esetében különösen rizikós (és meglehetősen életveszélyes) mutatvány az SMS írás vezetés közben (hogy a chatelést ne is említsük!) – ami egy kézzel sem igazán ajánlható tevékenység, de kettővel már erősen ellenjavallott.
(Kipróbáltam a Galaxy S III-t, mint telefont is, néhány hívást is lebonyolítottam rajta – s kiderült, minden egyéb mellett még telefonálni is lehet vele.)
Még az árak előtt a konklúzió: Nagyon jó, szívesen megtartanám. De vissza kell adni.
Árak
A Galaxy S III számos forrásból beszerezhető. Múlt héten a legolcsóbb kártyafüggetlen (nem szolgáltatói) ár 183,874 Ft volt.
A készülék elérhető mindhárom szolgáltatónál, hűségtől és tarifacsomagtól függően, meglehetősen változatos áron. Röpke gyűjtésünkben a legjobb árak szerepelnek, de az elütés, elírás jogát fenntartjuk, emellett megjegyezzük, ezek a legjobb bolti árak – a webshop árakat külön jelezzük.
Telenor:
- a legjobb ár: 19,990 Ft (Webshopban 18,905 Ft) Okos 1000 csomaggal (havi előfizetési díj 16,990 Ft) - két év hűség, két év tarifa hűséggel
- egy év hűséggel, tarifa hűség nélkül 159,990 Ft. (webshop 151,990 Ft)
- két év hűséggel, tarifa hűség nélkül 149,990 Ft (webshop 142,490 Ft)
T-Mobile
- 2 év hűséggel
- a legjobb ár 49,900 Ft Mozaik XXl csomaggal (havi 20 ezer Ft előfizetési díj)
- 2 év hűségnyilatkozattal az előfizetésre, de a díjcsomagra vállalt hűség nélkül, új előfizetéssel
- Webshopban 143,991 Ft.
Vodafone:
- Előfizetéses csomagban, 2 év hűséggel a legjobb ár 109,990 Ft, Mátrix 7 (havi 21,200 Ft előfizetési díj)
- Feltöltő kártyás csomagban 189 990 Ft
A teszt készüléket a Telenor adta, mi pedig köszönettel vettük ezt. Megnyugtatásul közöljük: Az alábbi tesztet nem végeztük el. (Nem voltunk benne biztosak, más autóval is megy, vagy csak Dacia 1300-assal.)
Mivel már sokan tesztelték a készüléket, technológiai szempontból nálunk hozzáértőbbek is, a technológiai részleteket nem soroljuk fel újra - mellékelünk viszont pár linket más tesztekhez, olvasnivalónak:
- http://mobilarena.hu/teszt/samsung_galaxy_s_iii_csucstamadas/hardver.html
- http://www.technet.hu/teszt/20120529/samsung_galaxy_s_iii_teszt__embereknek_tervezve/
- http://www.mobilport.hu/tesztek/20120529/samsung_galaxy_s_iii_teszt_koronat_neki/
- http://www.hwsw.hu/hirek/48473/samsung-galaxy-s-iii-3-okostelefon-android-teszt-kiprobaltuk.html
- http://index.hu/tech/cellanaplo/2012/05/04/beszelni_is_tud_a_samsung_galaxy_iii/