A felsorolt funkciókat az okostelefonok többnyire a dobozból kicsomagolva tudják. A megvett telefonra előre feltelepített szoftvereket az átlagos felhasználó igényeire szabták. Aki egy-egy alkalmazási területen többet-jobbat szeretne, letölthet a telefonjára egy még okosabb alkalmazást (“Apps”-ot.)
Az első néhány alkalmazási terület az internetezők számára ismerős lesz. Mégis, tény, hogy az okostelefon ugyanúgy átalakítja az életünket, mint annak idején a mobiltelefonok - mivel segítségével az internet állandóan velünk lehet.

-
Telefon
Egy okostelefontól az ember elvárja, hogy telefonként se legyen butább, mint a megszokott régi mobilja: tárolja a telefonszámokat, lehessen beszélni rajta, ki lehessen hangosítani, lehessen fülhallgatót használni, küldhessünk sms-t. Természetesen ezeket a funkciókat minden okostelefon tudja.
A különlegességet az jelenti, hogy az internet-kapcsolatot felhasználva ingyenes telefon-szolgáltatásokat is használhatunk, így például Skype-on, Viberen is hívhatjuk egymást ismerőseinkkel.
A különlegességet az jelenti, hogy az internet-kapcsolatot felhasználva ingyenes telefon-szolgáltatásokat is használhatunk, így például Skype-on, Viberen is hívhatjuk egymást ismerőseinkkel.
-
Szöveges üzenetek - SMS, E-mail, Chat
“Ma még nem voltam a gépnél, nem olvastam az email-jeimet” - nos, az okostelefonnal ezt a mentegetőzést el lehet felejteni. Az okostelefonokra az e-mail-ek pontosan úgy érkeznek meg, mint az SMS-ek: szinte az elküldés pillanatában. A levelező-szoftverek ráadásul egyszerre több e-mail postafiókot tudnak kezelni, így akár a zsebünkben hordhatjuk vállalati és privát levelezésünket is.
Az állandó internet kapcsolat azt is lehetővé teszi, hogy chat-elhessünk az MSN-en, a GoogleTalk-on vagy akár a Facebook-on.
Az állandó internet kapcsolat azt is lehetővé teszi, hogy chat-elhessünk az MSN-en, a GoogleTalk-on vagy akár a Facebook-on.
-
Web-böngészés
Az okostelefonokon (közel) teljes funkcionalitású web-böngésző fut, így (szinte) minden internetes tartalomhoz hozzáférhetünk. A kényelmetlenséget a képernyő mérete okozza: emiatt állandóan váltogatni kell az áttekintő- és az olvasható méret között. Szerencsére, egyre több weblapnak készül kifejezetten mobiltelefonra optimalizált verziója. Ez általában automatikusan be is töltődik, mivel a web-site érzékeli, hogy mobil böngészőből érték el.
-
Hír- és újságolvasás
Számos népszerű hazai újságnak és internetes hírportálnak van az okosmobilokon futó verziója (pl. Index, Blikk, HVG, Figyelő, Népszabadság, Nemzeti Sport, Hír24, Hírolvasó). Arra is van lehetőség, hogy magunk állítsuk elő saját, testreszabott újságunkat az általunk kiválasztott hírforrásokat figyelő “RSS-olvasók”-kal. Emellett se szeri, se száma a specializált alkalmazásoknak: találunk tv- és moziműsort , menetrendet és időjárás-jelentést is.
-
Közösségi jelenlét
IWIW, Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+ - az interneten egyre szaporodnak azok a megoldások, amikben az ismerősök egymásra találhatnak, és megoszthatják egymással azt, amit érdekesnek találnak. Manapság minden közösségi alkalmazásnak van mobil verziója, így egy pillanatra sem kell leszakadnunk kedvenc közösségi hálózatunkról.
Sőt, az okostelefonok új színnel gazdagították a közösségi alkalmazásokat: a helyzetmegosztással. Mivel a telefon ismeri a földrajzi helyzetünket (hogy hogyan és mennyire pontosan, erről majd egy későbbi postban írunk), ismerőseink figyelemmel követhetik, hogy merre járunk; mi pedig megnézhetjük, hogy hol tartózkodnak barátaink, illetve hogy a közelünkben milyen érdekességeket találtak korábban mások.

Személyi asszisztens
A klasszikus határidőnapló funkciói (naptár, címjegyzék, teendők listája) már a “buta” mobilokban is jelen voltak, de a pici képernyő és a számbillentyűzet kényelmetlensége miatt alig néhányan használták őket. Az okostelefonokon végre emberi méretben, könnyen kezelhető módon érhetjük el ezeket a funkciókat.
A Naptárban elkülöníthetjük munkahelyi és privát bejegyzéseinket, és láthatjuk, hogy ismerőseink, munkatársaink mikor szabadok (mármint, ha ők erre engedélyt adnak.)
A Címtár automatikusan összegyűjti ismerőseink különböző elérhetőségeit: telefonszámaikat, postai és e-mail-címeiket, de Facebook-azonosítójuk és Skype-címük is egy helyre kerül.
A Teendők nyilvántartására számos alkalmazás közül választhatunk. Van, akinek elég egy egyszerű bevásárlólista, mások komplett projekt-menedzsment szoftvert hurcolnak a zsebükben.

Navigáció
Ma már szinte minden okostelefonban van GPS-vevő chip, így semmi akadálya, hogy az okostelefont GPS-ként is használjuk. A navigációs szoftvereknek két családja van forgalomban: azok, amik a térképet folyamatosan az internetről töltik le (online); és azok, amik a telefonon tárolják az adatokat, így internet-kapcsolat nélkül is használhatóak (offline). Az előbbieknél a szoftver általában ingyenes, de az internet-használat pénzbe kerül; a második csoport viszont fizetős. Hogy kinek melyik éri meg, az attól függ, hogy mennyit és hol használja a GPS-t, és hogy milyen tarifa-csomagja van. Egy átlagos felhasználó belföldön jól megvan az ingyenes online szoftverekkel; külföldre viszont a bődületesen drága adat-roaming díjak miatt már pár kilométerre is megéri megvenni valamelyik off-line szoftvert. Szintén praktikus a megcélzott terület térképét a google.maps segítségével előre letölteni, így később már adatforgami díj nélkül lehet ezt is használni küldöldön is. (Az EU-ban napirenden van az adat-roaming díjak további korlátozása, így talán nyárra javul a helyzet.)
-
Fényképezés és videózás
A mobiltelefonokba épített kamerák képminősége lassan felveszi a versenyt a kisebb kompakt digitális fényképezőgépekkel. Az okostelefonokon emellett számos olyan alkalmazást találunk, amivel a fotókat szerkeszthetjük is: vicces vagy művészi effektekkel láthatjuk el őket, panoráma vagy régies képeket készíthetünk, sőt, a felvételeket azonnal megoszthatjuk valamelyik közösségi alkalmazásban, vagy feltölthetjük webes fényképalbumunkba.
Akárcsak a modern digitális fényképezőgépek, az okostelefonok is alkalmasak videofelvételre. Itt azonban ne számítsunk csodákra: a felvehető videó hosszát erősen korlátoza a telefon memóriájának mérete - egy-egy rövid jelenetet le tudunk velük kapni, de a nyaraláshoz inkább vigyünk egy igazi video-kamerát.

Multimédia: Zene-hallgatás, film- és fénykép-nézegetés
Az okostelefon egy kisméretű szórakoztatóelektronikai központ, amivel egy kisvárosi könytár teljes könyv gyűjteményét, a családi fényképalbumot, többnapi audio- és többórányi video-anyagot hordhatunk állandóan magunkkal; főleg, ha néhány ezer Ft-ot áldozunk egy nagyobbacska memória-kártyára. A tárolt anyagok mellett az internetről is vehetjük a látni, hallgatnivalót: elérjük az internetes rádiókat, böngészhetjük a kép- és videomegosztó site-okat, (pl. Flickr-t, a Picasa-t, az IndaFotót, a YouTube-ot vagy az IndaVideot).
Ma már megjelentek a HDMI kimenetes telefonkészülékek is; ezeket lapostévéhez vagy számítógép-monitorhoz kötve úgy lehet használni, mintha DVD-lejátszók volnának.
Ma már megjelentek a HDMI kimenetes telefonkészülékek is; ezeket lapostévéhez vagy számítógép-monitorhoz kötve úgy lehet használni, mintha DVD-lejátszók volnának.
-
Könyvolvasás
Az utóbbi évek nagy slágere az elektronikus könyv. Az okostelefonok minden e-book formátumot ismernek a .pdf-től a Amazon Kindle-féle .prc-n át az itthon népszerű e-pub-ig. A képernyőméret persze határt szab az alkalmazásnak: akinek rosszabb a szeme, ne a telefonján akarja kiolvasni a Háború és békét.
-
Játék
A gyerekek számára ez a legfontosabb funkció; a felnőttek meg általában tagadják, hogy ilyesmire használnak a készüléküket - de nem nagyon ismerünk olyant, aki legalább néha ne játszott volna egy kicsit a telefonján.
Az okostelefonok relatíve nagy érintőképernyője, a beépített sokfajta érzékelő, az elég nagy memória és elég gyors processzor minden eszközt megad a játékfejlesztőknek, hogy kiteljesíthessék a fantáziájukat; így aztán az okostelefonokra szinte végtelen mennyiségű játék létezik. Egyszerűbbek, bonyolultabban, lövöldözősek és logikaiak, ingyenesek és méregdrágák.
Keresgéljen mindenki a saját kedvére!

Mobil iroda