Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon - közölte a társaság.
A MÁV-Start tavaly szeptember óta üzemeltet WiFi szolgáltatást a a Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest-Nyugati útvonalakon járó vonatokon.
A mostani fejlesztésbe 735 járművet vonnak be. A tervek szerint a műszaki munkálatok nyolc hónapot vesznek igénybe. Az ingyen wifi szolgáltatás lehetőségét biztosító járműveken külön matricákat helyeznek el - közölte a társaság. A távközlési szolgáltató (közbeszerzési eljárás nyomán) a Magyar Telekom lesz. A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit.
És a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási oldalán is...
A 2A és a 2B Terminál indulási szintjén, valamint a SkyCourtban mostantól ingyenes internetelérést biztosít a Budapest Airport, írja a hvg.hu.
Az indulási csarnokokban, valamint a tranzit területen, összesen több tízezer négyzetméteren vált elérhetővé a Wi-Fi szolgáltatás a budapesti repülőtéren - tette hozzá közleményében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég.
A bud:free wifi és a bud:skycourt free névre keresztelt hálózatokon egy, a reptér által üzemeltetett honlap tölt be, amelyen a felhasználási feltételeket elfogadva két óráig megszakítás nélkül internetezhet a felhasználó. Ez a Budapest Airport szerint egy utazás alkalmával bőven elegendő, hiszen a terminálokon várakozással eltöltött idő átlagosan alig több mint egy óra.
Az internetet aktiváló oldalon a repülőtérrel és a repüléssel kapcsolatos fontos információkat gyűjtötte össze a Budapest Airport, így a járatinformációtól kezdve, a híreken át egészen a kereskedelmi ajánlatokig minden fontos információ megtalálható.
A fejlesztés egyelőre csak az elutazó utasok útvonalain és váróhelyiségeiben elérhető, tapasztalatok szerint az érkező utasok a lehető legkevesebb időt töltik a repülőtéren. A független utasfelmérések egyértelműen nagy igényt mutattak a vezeték nélküli internetre, ami egészen mostanáig csak a SkyCourt tranzit területén volt elérhető.