Félelem, háború, fogorvos, golyóálló mellény, USB 3.0, és térerő. Az idei budapesti TEDxDanubia konferencián „Félelem és méltóság” címmel tart előadást Al Ghaoui Hesna.
Szokott félni?
Igen, mint mindenki más. Aki azt mondja, hogy semmitől nem fél, az alighanem hazudik, viszont nagyon sok a félelemmel kapcsolatos félreértés – ezért is választottam ezt az előadás témájául, bár elsősorban nem hadszínterekről tudósítok mostanában. Én úgy gondolom, a félelem egy részére fel lehet készülni, kezelni lehet, egy másik részére viszont nem. Amikor háborús terepen dolgozunk, nyilván félünk magától a helyzettől, de esetenként féltjük a riportalanyt is (de ez egészen más félelem)…
TEDxDanubia 2013 március 22.Crossing the Line – Határokon átHesna Al Ghaoui – haditudósító: "Fear and Dignity - Félelem és Méltóság"10:50 – 12:50 között a FELFEDEZÉS blokkban
A riportalanytól soha nem kell félni?
De, olyan is volt már. És olyan is, hogy a riport hátterében lövöldözés volt, sőt volt, hogy öröm-lövöldözés, de a golyó akkor is golyó, és bármikor gellert kaphat…
Forgatás Líbiában.Fotó: Nyulas Szabolcs
És mi történik, ha egy golyók között edződött nőnek fogorvoshoz kell mennie?
Ez az a félelem, amit kezelni lehet. Ha vannak pozitív tapasztalatok, idővel elmúlik. Az előbb említettek viszont ösztönös félelmek a körülményektől, a helyzettől, időnként a kiszolgáltatottságtól. Ez a munka ezekkel együtt jár, az ember szellemi, lelki felkészültségétől függ, mennyire tud velük együtt élni, dolgozni. De a helyzetet sokszor tovább rontják egyéb nehézségek: elég csak annyi, hogy lemerül a telefon, már ha éppen van távközlési hálózat… De volt már úgy, hogy azt is „lekapcsolták”… Ilyenkor az ember nem csak úgy fél, de azzal is szembe kell néznie, hogy esetleg nem tud majd bejelentkezni a Híradóba – pedig ez a dolga -, de azt is tudja, hogy hívják itthonról az ismerősei, akik nem érik el és pánikba esnek…
Átterelve a szót a már említett telefonra… milyen eszközöket visz egy, egy távoli útra?
A helyzettől függően például egy golyóállómellényt. Nem egy igazi élmény benne lenni, 18 kiló, kényelmetlen, vág – szorosnak kell lennie, különben semmi értelme – és még a hajamat is szétzilálja, amikor felveszem. De relatíve biztonságot ad és ez jó. A háborúkban, ahonnan tudósítottam, nem egy olyan újságíró halt meg, aki még most is élne, ha viselt volna mellényt. Másrészt viszont ha futni kell egy adott helyzetben, akkor azt igencsak megnehezíti a 18 kiló… A technikai eszközök közül a legfontosabb talán az, hogy legyen nálam elegendő töltő. Amikor az ember háborús helyeken jár, egyáltalán nem biztos (sőt...), hogy mindig lesz áram. Tehát amikor van, tölteni kell az eszközöket, ki tudja mikor lesz áram legközelebb. Szokott nálam lenni műholdas telefon – de az sem megoldás mindig, mindenre. Természetesen viszem a saját mobilom, a cégeset, és még egy-két plusz telefont – kártya függetlent -, hogy kint lehessen venni helyi SIM-kártyát, vagy kártyákat. Nagyon fontos, hogy az ember elérhető legyen, részben a munka, részben az itthoniak, részben a biztonság miatt.
Ez már eddig is egy elég szép csomag, ha másért nem, mert „szerencsére” szinte minden eszközhöz másmilyen töltő kell, plusz nyilván kell még elosztó, kábel, hosszabbító…
Persze. És még kell kamera, laptop, hogy írni lehessen, és van, hogy egyes felvételeket neten próbálunk átküldeni. Korábban egy nagy, nehéz laptopot használtam, de az utóbbi időben lecseréltem egy netbookra, amit sokkal könnyebb hurcolni… és persze arra is fel lehet tölteni a fotókat is… Igen, szoktam fotózni is, blogot írni is…. A kezdetekben még vittem fényképezőgépet is, romantikusan nagyot, nehezet, ma már inkább telefonnal fényképezek, a célnak tökéletesen megfelel az is. Ami nagyon fontos, de sajnos nem tudom magammal vinni, az a térerő… ami az elérhetőséghez nagyon kell. Az évek alatt szinte térerő függő lettem. Itthon is az vagyok, de ezt igyekszem kezelni. Etiópiábant, amikor a szomáliai határhoz igyekeztünk, az út nagy részén se térerő nem volt, sem a műholdas telefon nem működött, internetről meg persze ne is álmodjon ilyen helyzetben az ember. Eközben két nap alatt 11 defektet kaptunk, olyan utakon, ahol kétóránként jön egy autó. Elég rázós volt. Viszont vannak technikai újítások, amik nagyon megkönnyítik az életünket, például az USB 3.0 az egy igazi csoda. Amikor az ember ezzel tölti fel a forgatott anyagot és a képeket, minden jóval gyorsabb, és ez azt jelenti, nem archiválással megy el a fél éjszaka és többet lehet aludni…
Bábel forgatás, UTAH-ban, egy éjszaka a barlangban. Fotó: Kara Ervin
Amikor éppen nincs háborús övezetekben, csak itthon, vagy készülve a „Bábel – Hesnával a világ” műsorokra, akkor is ennyire kütyü-mániás?
Nem. Vagy igen? Azt hiszem egy átlagos nőnél sokkal jobban értek ezekhez az eszközökhöz, szeretek elektronikai boltokban nézelődni, új dolgokat látni – bár ez elég költséges szórakozás is lehet. A férjem pedig egy igazi tech. fenomén, ő is nagyon sokat segít. De egyébként is „haladni kell a korral”, úgy gondolom. A mostani műsort például kártyára forgatjuk egy Sony FS 100-as kamerával és szerintem ez látszik is a felvételeken, a minőségükön. Viszont ez az első alkalom, hogy nem valamilyen fix-adattárolóra forgatunk, ezért minden felvételt a lehető leggyorsabban át kell másolni winchesterre. lehetőleg két különbözőre, hogy el ne vesszen valahogy. Na ettől én is rettegek!
Egy szuper műtőben az Egyesült Államokban. Fotó: Kara Ervin
Kérjük, akinek tetszett a bejegyzés, kövesse a Telefonközpontot a blogon, vagy a Facebook oldalunkon, esetleg nyomjon egy Like, vagy megosztás gombot is. Köszönjük!
